Nem írok túl gyakran, de ilyenkor azt érzem, hogy most írnom kell. Ha még nincs is meg a fejemben a pontos koncepció, mindig bízom abban, hogy a végére majd megszületik.

Így vagyok most ezzel megint, mert a hétvégi Hunfoglalás (akadályfutó verseny) ismét egy jelentőségteljes verseny volt az életemben. Nem csak azért, mert kategóriámban is és női abszolútban is 3. lettem, és mindezt a KASSAI birtokon, hanem mert most megint minden porcikámban éreztem, hogy milyen jó ez nekem.

Sokan kérdezték már, hogy mi is jó ebben a “sárban fetrengésben”? Mivel mostanában nagy divatja lett a saras profilképeknek, én már nemis nagyon teszek fel a facebookra ilyeneket, mert nekem nem erről szól. Néhányan mondták azt is, hogy biztosan valamit, vagy valakinek nagyon akarok bizonyítani ezekkel az extrém teljesítményekkel, vagy azzal, hogy sanyargatom a testem. Persze ezekben is lehet igazság, és még talán nemis fejtettem meg pontosan mi a hajtóerőm, de kezdek egyre közelebb kerülni hozzá.

A Kassai Völgynek van egy sajátos, egyedi atmoszférája, amit nemigen lehet elmagyarázni annak, aki ezt még nem élte át. Megnyugtató, békés, és közben érzed, hogy van itt valami sokkal mélyebb, mint amit meg tudnál érteni. Ott versenyezni eleve rendkívüli volt, érzed, hogy az állatok és az emberek részei a nagy egésznek, ahogy harmóniában élenk, a maguk természete szerint.

Szóval adott volt egy pompás környezet, és én is elég jó formában voltam. Ilyenkor, amikor nem csak vonszolom magam a pályán, hanem élvezem, hogy ott lehetek, ilyenkor érzem azt, hogy igazán élek.

Ilyenkor nem kell hülyeségeken agyalni, teljesen kikapcsolok és flow-ban vagyok. Ez nyilván mindenkinek mást jelent, van aki horgol, van aki makettet épít, vagy éppen takarít (bár utóbbit kevesen élvezetből). Én meg futok, és mindenféle akadályokon küzdöm át magam. Ha pedig éppen nem sikerül egy akadály – a kötélmászás például most sikerült először – akkor azt sem bánom, ha büntetőt kell csinálnom. Ennek kihagyása olyan volna, mintha nem vállalnám azért a felelősséget, hogy valamit hibázok, vagy nem tudok megcsinálni. Ha valamit nem csinálok meg, vagy rosszul, annak következményei vannak, jelen esetben eltöltök egy csomó időt a büntikkel, és még jól el is fáradok benne. De ezt megspórolni, vagy elcsalni, eszembe sem junta. Ez is része az égésznek.

A való életben ugyanez van az akadályokkal. Sosem tudod mi vár rád, mivel kell megharcolnod, akár magaddal, akár a külvilággal. De amikor beérsz a célba, akkor érzed, hogy minden tőled telhetőt megtettél, mindent beleadtál, és nem az a lényeg, hogy hanyadik leszel, hanem hogy tudod, hogy rajtad múlt. Minden rajtad múlik.

Ahogy az életben is. Lehet fogni a körülményekre, a szomszédra, a szüleidre, a főnöködre, a gyerekedre, a politikusokra, vagy bárkire, de igazából csak és kizárólag te vagy az életed irányítója. Ha ezt felismered, minden sokkal könnyebb lesz, és már nem fogsz felelősöket keresni, azért, ami veled történik. Persze másrészt sokkal nehezebb is, mert minden felelősség a tiéd, de ez egy lehetőség is, hogy bármihez is kezdj, tudd, hogy csak rajtad múlik. Mindegy mi az, csak kezdj bele végre!

Nem lesz megfelelő alkalom, sose várj erre! Tedd meg az első lépést! Persze könnyű lenne azt mondani, és biztatni, hogy aztán már megy minden magától, és könnyebb lesz, de nem! Utána sem lesz egy sétagalopp, és ne is várjuk az élettől, hogy könnyű legyen, mert ha van egy célunk, azért minden egyes nap áldozatot kell hoznunk. Mert ha ezt meg tudjuk tenni szívvel-lélekkel-testtel, akkor látjuk meg az igazi értékét.

One Reply to “Miért is jó nekem ez a “sárbanhempergés”?”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

négy × 5 =